Anaplasmosis kutyákban – azaz a kullancsfertőzés egyik ága

Ez a cikk megírása egy páciensem esetéből született, aki fizioterápiára járt. Egy darabig javult, majd egyre jobban sántítani kezdett, ami nem egy szokványos dolog, hiszen javulnia kellene és nem romlania az állapotának. Az sem volt túl biztató, hogy az étvágya is kezdett csökkenni, illetve hol jobban evett, hol kevésbé. Ezért tovább irányítottam állatorvoshoz. A vizsgálatok kimutatták a máj és a lép megnagyobbodását, illetve, hogy vérzés is fennáll. Az elvégzett teszt kimutatta, hogy a kutyus anaplazmózisban szenved, így megkezdték a kezelését. Azóta már jobban van, szerencsére időben észrevettük, hogy valami nem stimmel az egészségét illetően. 

De, hogy mi is az az anaplazmózis? 

Az anaplazmózis fertőzött kullancs csípés következtében alakul ki, ugyanúgy, mint a Babesia, vagy a Lyme-kór. Az Anaplasma phagocytophylum baktérium az Ixodes kullancsok táplálkozásakor kerülhet a kutyák véráramába és fertőzi meg kedvencünket. Európában elsősorban a közönséges fakopáncs kullancsfaj felelős a kórokozók átviteléért. Az anaplazmózis széles körben elterjedt a kutyáknál. Tanulmányok szerint például Németországban a négylábúak mintegy 19-50 százalékánál kimutatható, hogy valamikor kapcsolatba kerültek anaplazmával. Az anaplazmával való fertőzés nem minden kutyánál jelentkezik felismerhető tünetekkel. Ahol azonban felismerhető ott a vérszívást követően 1-2 hét lappangási idő múlva megkezdődnek a tünetek. A betegség tüneti lefolyása számos panaszt okozhat a hasmenéstől kezdve a fokozott vérzési hajlamon át a sántaságig. 

 

A gazdi azt tapasztalhatja kedvencén, hogy az fáradékonyabb, lázas – vissza-visszatérő láz –, hasmenése van, hány, étvágytalan, csökken a súlya. Ezenkívül kialakulhat duzzanat és gyulladás az ízületekben, valamint a máj és a lép megnagyobbodása. Továbbá a betegség lefolyásától függően neurológiai hiányosságok is előfordulhatnak, amelyek például görcsökkel és sántasággal válhatnak észrevehetővé. Ezenkívül az anaplazmózis tipikus következményei közé tartozik a vérlemezkék csökkenése és a kutyák fokozott vérzési hajlama. 

 

Az anaplazmózisban szenvedő kutyák vérzésre való hajlamát gyakori orrvérzéssel és a nyálkahártyákon jelentkező úgynevezett petechiákkal (tűhegynyi méretű vérzések) lehet észlelni. Ezen kívül szervi vérzések is előfordulhatnak, amelyek az érintett szervektől függően további tünetekhez vezethetnek, és például erős szomjúság, gyomor-bélrendszeri problémák vagy akár köhögés formájában jelentkezhetnek a kutyánál. 

 

A kórelőzmény és a tünetek mellett a biztos diagnózis felállításához szükség van egy részletes vérkép és vérbiokémia elvégzésére, valamint vérkenet laboratóriumi vizsgálatára. Ennek negatív eredménye azonban nem jelenti feltétlenül, hogy az állat nem fertőzött, mivel a baktérium a fejlődése során csak egy bizonyos idősávban (fertőződést követő 4-14 naptól számított 8 napon keresztül) mutatható ki a vérből. A legbiztosabb eredményt éppen ezért a PCR vizsgálat adja. 

 

Amennyiben beigazolódik a diagnózis, a fertőzött kutyákra 2-3 hetes antibiotikum-kúra, májvédő szerek, gyomorvédők és probiotikumok szedése vár.  

 

Nagyon fontos a kullancsok elleni védekezés, erről mindig kérje ki kedvence kezelőorvosának a véleményét! Fontos, egész évben védekezzenek, mert ezekben az enyhe telekben nem pusztulnak el a kórokozók.

 

ℹ️Ha a cikkben leírtak alapján úgy érzi, hogy kedvence állapota további odafigyelést igényel, érdemes szakemberrel egyeztetni a következő lépésekről.

➡️Felveszem a kapcsolatot 

ℹ️Ha pedig részletesebb, célzott szakmai segítséget szeretne – különösen akkor, ha nem tud személyesen eljönni –, online konzultáció keretében is van lehetőség átbeszélni kedvence állapotát és a lehetséges irányokat.

➡️ Online szakmai konzultáció